Tuesday, October 21, 2003
Éjszakai látomás
Hiányzik valami, Valaki.
Megláttam,megszerettem. Mosolygott rám kacéran nevetve, kihívón keresve a kontaktust, mi velem összehozhatná, összesodorhatná a pillanatnyi érzésfelületet, szikrákat mi közöttünk gyúlt.
Nem létezett más, mikor rámnézett, tánca többször is megszédített. A mosoly, nevetés a lélek mélységeibe hatol, megzaboláz, Beléd markol, nem ereszt. Pár perc , óra volt csupán, mit egy fedél alatt tölthettünk, a sors kegyeltjei voltunk akkor este. Mégis szeretem Őt első pillantásától kezdve.Keresem Őt azóta is szüntelen, remélve, hogy a szív hangjai egymásra találnak.
2003.november 17.
A Csodálatos Teremtmény és a Vándorlegény meséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a mesebeli erdőn túl egy óriási vizipalota. Ebben a vizipalotában élt a világ legszebb teremtménye. Mindenki Őt írigyelte szerte a világban. Még a Krggh UFOK is róla álmodoztak...na de arra senki sem gondolt vajon a leggyönyörűbb teremtés hogyan is érzi magát a saját bőrében. Ugyanis annyira szép volt, hogyha valaki meglátta, egyből holtan esett össze. Így aztán a vizipalota csodálatos teremtménye nagyon magányos volt. Képzeld csak el.. megtetszett Neki egy daliás legény vagy egyik alattvalója, de nem nézhetett rá, nem mutatkozhatott előtte, mert abban a pillanatban elveszítette. A Csodálatos Teremtményt ezért, a
környezetében élők mind félték, így bezárták a vizipalota legnagyobb termébe,
s a hóhértől elkért csukjában merték csak Neki bevinni az ételt illetve amit kért. Hogy-hogy nem, egyik nap egy vándorlegény érkezett a palota melletti településre. A vándorlegényt meghívták a helyi kocsmába egy vadkansültre, mivel látszódott rajta, hogy nagyon kimerült. A helyi specialitást adtak hozzá italból: mézsört.
A kimerült, de már jóllakott vándorlegénynek, aztán hamarosan a fejebe szállt az ital.
Hallott Ő még régen arról, hogy a környéken itt van a Világ legCsodálatosabb Teremtménye. Egyre kíváncsibb lett, látni akarta. Az ital megtette hatását és oly bátor lett, hogy nem érdekelte már az sem, ha bele is hal ebbe a látogatásba. Nem volt mit tenni, odavezették a vizipalota bejáratához és bebocsájtást kértek Neki. A vizipalotába mindenkit beengedtek, aki a Csodálatos Teremtményt látni akarta, ugyanis bíztak benne, hogy egyszer megtörik ez a furcsa, ám szomorú átok. Mivel a Vándorlegény aznap alaposan a pohár fenekére nézett, így szállást adtak Neki, hogy kipihenhesse magát, s másnapra bejelentették a Csodálatos Teremtménynek, hogy hamarosan egy Daliás Vándorlegény érkezik Hozzá, aki önként szeretne a színe elé járulni. Nagyon megörült ennek, hiszen nap mint nap bízott benne, hogy egyszer eljön a Nap..
Persze félt is.. mi van ha újabb fiatal férfi hal meg helyette illetve miatta.Pár napig pihent a Vándorlegény, majd eljött a nap. A NAP. ...fejére Neki is csuklyát adtak, s így engedték be a Nagy Terembe. Néma csend volt: a Csodálatos Teremtmény nem is mert ránézni a messziről jött idegenre. Sokáig csak hallgattak, majd megszólalt a Vándorlegény:
-Hosszú útról jövök. a véletlen sodort erre, de ha már itt járok szerettem volna a színed elé járulni!
S levette a fejéről a csuklyát:
- Nem érdekel sem életem sem halálom, annyi ideje vándorolok már, hogy belefáradtam.
-Kérlek meséljél merre jártál.. Milyen a világ?-kérlelte Őt a Csodálatos Teremtmény
A Vándorlegény lassan elkezdett mesélni csodálatos helyekről...Óriási erdőkről..s csak mesélt mesélt ízesen. A Csodálatos Teremtménynek egyre jobban megtetszett a Vándorlegény hangja, s egyre közelebb érezte magát Hozzá.
Ám minden történetnek vége szakad egyszer, így a Vándorlegény is elhallgatott.
...síri csend telepedett kettőjük közé.
Ekkor megszólalt a Vándorlegény:
-Had telepedjek le Melléd Csodálatos Teremtmény!
Ő csak tiltakozott...mivel nagyon megkedvelte a hangja alapján az Idegent, aki ekkor számára már nem is Idegen volt. Hirtelen a Vándorlegény megérintette a Csodálatos Teremtmény arcát. Simogatni kezdte. Ez már sok volt és nem bírta ki, hogy ne nézzen a Vándorlegényre.
Ránézett!
S a Vándorlegény továbbra is simogatta tovább, nem történt semmi sem. Ugyanis a Vándorlegény vak volt és a kezével "látott". A Csodálatos Teremtményt mennyei Boldogság öntötte el, mivel a Vándorlegény volt az első Daliás férfi, aki nem rogyott össze előtte holtan, és igazán szemrevaló Férfiú állt előtte!
Szomorú is volt, hiszen látta hogy a Vándorlegény vak.. de ez akkor Ott csak egy pillanatra jutott eszébe. Örömében megcsókolta a Vándorlegényt, aki ekkor hirtelen összerogyott..s üvölteni kezdett.
Csak ordított keservesen! Azt hitte eljött érte a Halál, aki előtte oly sok férfit vitt el ebben a teremben. A Csodálatos Teremtmény összeroskadt és zokogni kezdett:
végre itt egy Férfi aki igazán tetszik Neki..aki nem halt meg egyből a látása miatt..de már a csókja is "fertőző"?
...néma csend telepedett a Nagy Teremre. Csak a Csodálatos Teremtmény zokogása hallatszódott. Egyszercsak, azt vette észre, hogy valaki mozog a lába előtt: a Vándorlegény felállt... és csókolni kezdte a Nőt:
-Visszaadtad a látásomat!
A Csodálatos Teremtmény pedig már örömében sírt és nevetett, hiszen most a Vándorlegény is látta Őt és Ő is a Ferfit.. és senki sem halt meg!
Óriási öröm kerekedett a vizipalotában, ugyanis a Csodálatos Teremtmény átka megszűnt. Mindenki megcsodálhatta már, de Neki csak 1 ember kellett:
a Vándorlegény!
Itt a vége fuss el véle.
2003.október 21.
Hiányzik valami, Valaki.
Megláttam,megszerettem. Mosolygott rám kacéran nevetve, kihívón keresve a kontaktust, mi velem összehozhatná, összesodorhatná a pillanatnyi érzésfelületet, szikrákat mi közöttünk gyúlt.
Nem létezett más, mikor rámnézett, tánca többször is megszédített. A mosoly, nevetés a lélek mélységeibe hatol, megzaboláz, Beléd markol, nem ereszt. Pár perc , óra volt csupán, mit egy fedél alatt tölthettünk, a sors kegyeltjei voltunk akkor este. Mégis szeretem Őt első pillantásától kezdve.Keresem Őt azóta is szüntelen, remélve, hogy a szív hangjai egymásra találnak.
2003.november 17.
A Csodálatos Teremtmény és a Vándorlegény meséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a mesebeli erdőn túl egy óriási vizipalota. Ebben a vizipalotában élt a világ legszebb teremtménye. Mindenki Őt írigyelte szerte a világban. Még a Krggh UFOK is róla álmodoztak...na de arra senki sem gondolt vajon a leggyönyörűbb teremtés hogyan is érzi magát a saját bőrében. Ugyanis annyira szép volt, hogyha valaki meglátta, egyből holtan esett össze. Így aztán a vizipalota csodálatos teremtménye nagyon magányos volt. Képzeld csak el.. megtetszett Neki egy daliás legény vagy egyik alattvalója, de nem nézhetett rá, nem mutatkozhatott előtte, mert abban a pillanatban elveszítette. A Csodálatos Teremtményt ezért, a
környezetében élők mind félték, így bezárták a vizipalota legnagyobb termébe,
s a hóhértől elkért csukjában merték csak Neki bevinni az ételt illetve amit kért. Hogy-hogy nem, egyik nap egy vándorlegény érkezett a palota melletti településre. A vándorlegényt meghívták a helyi kocsmába egy vadkansültre, mivel látszódott rajta, hogy nagyon kimerült. A helyi specialitást adtak hozzá italból: mézsört.
A kimerült, de már jóllakott vándorlegénynek, aztán hamarosan a fejebe szállt az ital.
Hallott Ő még régen arról, hogy a környéken itt van a Világ legCsodálatosabb Teremtménye. Egyre kíváncsibb lett, látni akarta. Az ital megtette hatását és oly bátor lett, hogy nem érdekelte már az sem, ha bele is hal ebbe a látogatásba. Nem volt mit tenni, odavezették a vizipalota bejáratához és bebocsájtást kértek Neki. A vizipalotába mindenkit beengedtek, aki a Csodálatos Teremtményt látni akarta, ugyanis bíztak benne, hogy egyszer megtörik ez a furcsa, ám szomorú átok. Mivel a Vándorlegény aznap alaposan a pohár fenekére nézett, így szállást adtak Neki, hogy kipihenhesse magát, s másnapra bejelentették a Csodálatos Teremtménynek, hogy hamarosan egy Daliás Vándorlegény érkezik Hozzá, aki önként szeretne a színe elé járulni. Nagyon megörült ennek, hiszen nap mint nap bízott benne, hogy egyszer eljön a Nap..
Persze félt is.. mi van ha újabb fiatal férfi hal meg helyette illetve miatta.Pár napig pihent a Vándorlegény, majd eljött a nap. A NAP. ...fejére Neki is csuklyát adtak, s így engedték be a Nagy Terembe. Néma csend volt: a Csodálatos Teremtmény nem is mert ránézni a messziről jött idegenre. Sokáig csak hallgattak, majd megszólalt a Vándorlegény:
-Hosszú útról jövök. a véletlen sodort erre, de ha már itt járok szerettem volna a színed elé járulni!
S levette a fejéről a csuklyát:
- Nem érdekel sem életem sem halálom, annyi ideje vándorolok már, hogy belefáradtam.
-Kérlek meséljél merre jártál.. Milyen a világ?-kérlelte Őt a Csodálatos Teremtmény
A Vándorlegény lassan elkezdett mesélni csodálatos helyekről...Óriási erdőkről..s csak mesélt mesélt ízesen. A Csodálatos Teremtménynek egyre jobban megtetszett a Vándorlegény hangja, s egyre közelebb érezte magát Hozzá.
Ám minden történetnek vége szakad egyszer, így a Vándorlegény is elhallgatott.
...síri csend telepedett kettőjük közé.
Ekkor megszólalt a Vándorlegény:
-Had telepedjek le Melléd Csodálatos Teremtmény!
Ő csak tiltakozott...mivel nagyon megkedvelte a hangja alapján az Idegent, aki ekkor számára már nem is Idegen volt. Hirtelen a Vándorlegény megérintette a Csodálatos Teremtmény arcát. Simogatni kezdte. Ez már sok volt és nem bírta ki, hogy ne nézzen a Vándorlegényre.
Ránézett!
S a Vándorlegény továbbra is simogatta tovább, nem történt semmi sem. Ugyanis a Vándorlegény vak volt és a kezével "látott". A Csodálatos Teremtményt mennyei Boldogság öntötte el, mivel a Vándorlegény volt az első Daliás férfi, aki nem rogyott össze előtte holtan, és igazán szemrevaló Férfiú állt előtte!
Szomorú is volt, hiszen látta hogy a Vándorlegény vak.. de ez akkor Ott csak egy pillanatra jutott eszébe. Örömében megcsókolta a Vándorlegényt, aki ekkor hirtelen összerogyott..s üvölteni kezdett.
Csak ordított keservesen! Azt hitte eljött érte a Halál, aki előtte oly sok férfit vitt el ebben a teremben. A Csodálatos Teremtmény összeroskadt és zokogni kezdett:
végre itt egy Férfi aki igazán tetszik Neki..aki nem halt meg egyből a látása miatt..de már a csókja is "fertőző"?
...néma csend telepedett a Nagy Teremre. Csak a Csodálatos Teremtmény zokogása hallatszódott. Egyszercsak, azt vette észre, hogy valaki mozog a lába előtt: a Vándorlegény felállt... és csókolni kezdte a Nőt:
-Visszaadtad a látásomat!
A Csodálatos Teremtmény pedig már örömében sírt és nevetett, hiszen most a Vándorlegény is látta Őt és Ő is a Ferfit.. és senki sem halt meg!
Óriási öröm kerekedett a vizipalotában, ugyanis a Csodálatos Teremtmény átka megszűnt. Mindenki megcsodálhatta már, de Neki csak 1 ember kellett:
a Vándorlegény!
Itt a vége fuss el véle.
2003.október 21.
Sunday, October 05, 2003
Analógia
Papirzsebkendő. Szép csomagolásban megismerkedünk a termékskálával, megvásároljuk. Vannak bejáratott, az évek folyamán megszokott márkák, amikhez ragaszkodunk. Néha fel-feltűnik egy új termék a palettán, amiről kiderül utóbb, hogy ugyanolyan mint a többi, csupán más köntös van rajta. Mégis kíváncsian mustráljuk, ízlelgetjük esztétikai szempontból. Mitől más ez? Szag, tapintás, ár alapján választunk. Hazavisszük, magunknál hordozzuk a szükséges időkben, szinte hozzánk nő.
S elkezdjük használni. Belefújjuk orrunkat, mocskos-zsíros, esetleg véres kezünket töröljük belé. Alkalomadtán asztalt tisztítunk vele vagy szükség kényszert szül esetekben még feneket vagy ki-ki mit törol vele.
Aztán a már nem is olyan puha, nem is olyan fehér és egyáltalán nem jó illatú papírdarabot eldobjuk. Jobbik esetben a megfelelő helyre: a kukába. De leginkább az utca többi papirzsebkendőjéhez hasonlóan a földön landol.
Eldobott papírzsebkendő. Az emberek ehhez a tárgyhoz hasonlítanak a legjobban a kapcsolataik tekintetében, azzal a különbséggel, hogy a zsepi nem lélegzik és nem beszél vissza.
2003.október 5.
Fájdalom
Szétszaggatva fekszem az ágyamban. A mellkasomon űr tátong. Fáj. Fáj az élet. Végtelenül rosszul érzem magam. Az az érzelmi tenger, ami elborít, ledönt a lábamról. Mindent kisöpört a fejemből és helyette torz álomképeket, emlékképeket sodort. Nem tudok megbírkózni Vele. Nem vágott meg senki, mégis több sebből vérzek. Szétfolyik minden, ami én vagyok. Próbálom önmagam építőkockáit összerakosgatni, de egyre gyengülök. Nekem senki nem mesélte, hogyha egyszer megszületek ilyen nehéz lesz élni. Túlélni. Az agyam tompa, a valamikori léleknek nevezett megfoghatatlan csoda, most széthullani látszik. Vagy csak letisztul róla mindaz a mocsok és szemét, ami mások által lett odaragasztva?
Keresem a helyem.Még mindig S egyre inkább eltévedek. A helyesnek hitt út mindig tévút. A tévút meg mindig tévút. Lehet nem is létezem igazán? Szerelem nélkül biztos nem. Vele meg...meghalok.
Fáj az érzelem.
2003.szeptember 27.
Cím nélkül
A valaha élt legnagyobb állat az ember. Mindig bízik önnön sorsában, s annak jól alakulásában. Ha küzdelemre kerül a sor, véresen védi azt, ami az övé:a vagyonát, a kedvesét, az érzelmeit, az életét. Az eredmény? Néha siker. Ilyenkor diadalittasan néz szerteszét. Enyém a világ! A vesztes? Elkullog nyalogatva sebeit. De mily ritka az egyenes derékkal, büszkén elvonuló legyőzött. Én megettem mindent! Én is küzdöttem, legyőzettem...de vállalom a vereséget is.
S lám mi a szebb, a jobb?
Sok állat miután nincs kiút, megadva magát sorsának és a táplálékláncnak: várja végzetét. Az elmúlást. Rettegve, félelemmel a tekintetében, bánatosan, de belenyugodva.
Elébe kell-e menni a bekövetkezhetőnek vagy kivárni mig ránk kerül sor?
Szeretlek
Sikoltanom kellene, elfutnom előled. Menekülnöm halálos fullánkjaid elől, de rabszolgád lettem. A lelkemet rabul ejtve bilincseltél meg. Nem látlak már jó ideje, távol vagyok Tőled, mégis mikor felszabadul elmém: az első gondolata Te vagy. Merre vagy? Mit csinálsz? Gondolsz-e rám?
De ajj, miért már megint Te? meneküljetek gondolatok, jajj késő már. Behálózta az egész testet újra a szerelem. Apró tűszúrások ezek, amik mélyről indulnak el. Eleinte nem foglalkozom vele, de ahogy sűrűsödnek a szúrások és lesz egyre erősebb a "fájdalom", annál inkább betolakszol az agytekervényeimbe. Nem tudlak feledni. Nem tudlak nem szeretni. Bár a szíved másé, az enyém a Tied örökké!
2003.szeptember 23.
Virágszálnak
Az ember csalódásaiban jön rá, hog az élet sokkal szimplább, egyszerűbb, mint azt bármikor,bárhol valaha is gondolta. S miután hibázott jön csak rá, hogy élete nagy lehetőségét szalasztotta el. A hiba emberi tulajdonság, mégis olykor-olykor egy hiba után már ítélkezünk a másik felett.
Mérhetetlen fájdalom van bennem egy hiba okán. A mindennapi tevékenységek érdektelennek tűnnek, a korábban oly nagyon várt programok elértéktelenődnek. Csak egy számít:a Boldogság és az Ő Boldogsága. Ha ez nincs meg és mi még mindig szeretünk, itt a Földön is a Pokolban érezhetjük magunkat. Mivel nincs oly tárgy, fogalom, érzés ami a Szerelmet pótolni tudná. Hosszútávon semmiképpen nincs. Lehetsz politikus, költő, sportoló, ipari bányamunkás, utcaseprő vagy akár lakatos: az érzelmek akkor is megérintenek. Mindenkit más mértékben. Engem nagyon. Jelenleg úgy érzem, hogy a jövőm semmi, ahhoz képest milyen volt a múltam Vele. A sírás környékez, a torkomban gombóc, s az egész mellkasomat egy láthatatlan "présgép" nyomja úgy össze, hogy levegőt is alig kapok. Egyre távolodok Tőle, s nem tudom láthatom-e valaha. Vajon végleg búcsúzott el tőlem, vagy a sors útjai és a szerelem zavaros tóvize kifürkészhetetlen? Nem sűrűn érez úgy az ember, hogy éppen a nagy Ő-t engedte el maga mellett. De ha igen, akkor az őrület fojtja meg a saját tehetetlenségében az egyént. Én most fuldoklom.
2003.augusztus 20.
Hiány
Üres vagyok. Nem tudom mi tölthetne fel. Olyan vagyok, mint háborúban lebombázott város. Síri csend és óriási szürke por van a lelkemben. Néhol még hallatszódik, hogy újabb falak dőlnek le ellenállás nélkül. Aztán csend. Megadta magát. Ebből a csendből "csupán" az élet hiányzik. A hang, a szín, a mosolygás, a szeretet, a boldogság. Ő.
2003.augusztus 18.
Szerelem és Kedves
Lelkemben pusztító tűzvihar tombol. Nem tudom hol, hogyan , de azt sem miért , de egyszercsak elszabadult. Vadul rohangálva bennem, s tépve szét minden gondolatomat, s apró galancsinná gyúrva minden érzésemet. Nagy erő ez, mi a történelemben is már birodalmakat tett tönkre, s embereket juttatott hatalomra. (A féltékenység nagy Úr.) Nem vágyom én sem birodalomra, sem hatalomra, csupán arra az elveszett érzésre és személyre, aki nélkül az élet csak szürke szivárvány.
2003.augusztus 14.
Töredék Virágszálnak
Valami olyan dolgot adtál nekem, amiről még nincs tudomásom, csak érzem, hogy hatalmas és súlya van. Még csak bámulom, gyönyörködök-megfürdök benne, élvezem az ízét, de csak érzem, mint megértem.
Szemedbe nézve a gondok apró gombostűnek tűnnek. Nevetéseddel oltom lelki szomjom. Ki vagyok Rád éhezve. A jellemed, szellemed, körüljárja azt a helyet, ajol éppen tartózkodsz. S mikor gyermeket játszol, mindenki megolvad. Lényed bűvkörében a legvadabb farkasok, medvék is kezesbáránnyá válnak.
Szeretlek. E szó, érzés számomra fontos. Kimondani nehéz, átérezni fenséges.
2003. augusztus 12.
Momentum
Mikor sokan vannak körülötted, s mégis egyedül vagy nézz fel az égre és láss.
Láss Menyországot. Magadnak.Az időnek nevezett fogalom tördrészed pillanatai azok, amikért élni érdemes.
2003.augusztus 11.
Magány és depresszió
Nem tudom mi jott ma rám.. olyan hirtelen és dermesztően tört rám az érzés. Egyedül vagyok, nincs Senkim. Borzasztóan éréztem magam. Hirtelen egy üres mélyre ásott lyukban éreztem magam. Egyedül..a fény is alig szűrődik le hozzám. Néma csend és semmi mozgás. Alig kaptam levegőt..a tüdőmre óriási nyomás nehezedett. Probáltam elhessegetni magamról, de csak az üres levegőbe kaszáltam szinte már tehetetlennek tűnő kezeimmel. Sirás környékezett,a torkom összeszorult. A lábam remegni kezdett. Öreg vagyok..ezt éreztem...és egyedül ebben a világban. Kivántam a Világ Végét...Aztán az érzés tovatűnt..és csendes magányomban haláli nyugalom telepedett rám..Továbbra is egyedül vagyok..de már nem érdekel.
2003.március
Netszerelem
Netszerelem.. ki mit ért alatta?Netszerelem.. egy szó. Összetett?
Netszerelem..
Sokan azért járnak a chat-re [még ha nem is ismerik be], hogy megtalálják a párjukat. Ismerkedjenek. Barátot-baratnát talaljának maguknak. És igaz az is, hogy sokan magukat adják! És kinyílnak. Ezért lesz szebb és üdébb a mésik fél. Ezért van az, hogy sokan érezzük azt: Bárcsak itt lenne a másik mellettem most és gyengéden átölelve Őt csak ülnénk és néznénk a csillagokat.
Netszerelem. Neten keresztül lényegesen könnyebb az ismerkedés, mint az életben. Nincs vészes visszutasítás, nincs megsértés, mégis az ember bárkit, bármikor megszólíthat.
DE...
A szerelem személyes varázs nélkül semmit sem ér. Legalábbis kevesebbet-szerintem. Mert mennyivel jobb látni a másik csillogó szemét vagy figyelni mosolygását, hallani kacagását mintsem leírni, hogy éppen mennyire vágyakozunk hozzá. Maradandóbb egy szerelmes levél, egy kézzel írott vers, mint egy privát ablaké, ahol beszélgetünk.
Netszerelem.Sokaig nem hittem benne, hogy van ilyen.. aztan megtapasztaltam.A volt baratnom netszerelmes lett...es csalt meg egy neten megismert palival.2 honapig beszelgettek a neten..majd az elso talalkozasuknal mar csokoloztak.Ennek sok eve.Azota is egyutt vannak.
Eppen ebbol adodoan.. mivel nem egy hus-ver ember ellen "veszitettem" a szerelem hadszinteren.. elegge rosszul ereztem magam.Es a netes ismerkedest semmire sem tartottam.Lattam, hogy 2 hetig a neten beszelgettek, majd talalkoztak 2 napra es ujbol 2 hetig csak a net.Nem egeszseges.
Aztan gondolkoztam.. maskeppen eltem kicsit.. es ugy veltem. miert ne lehetne sorsnak olyan fintora.. hogy az ember eppen egy netes beszelgetes alkalmaval ismeri meg a kedveset....igaz hogy a szemelyes talalkozas mindennel tobbet er.Mivel megismerheti egy buszon. egy uszodaban egy rendeloben vagy akar egy munkahelyen is.
De ugy velem. ha 2 ember igazan megkedveli megszereti egymast, akkor sokkal tobbet jelent a szemelyes kontaktus,mint a netes kontaktus.
Humm nem volt eleje nem volt vege..bocsi erte
Netszerelem.
2003.január
Robbanás
Állok a járdán a zöld jelzésre várva. Az utcán sűrű emberforgatag rohan útjára, autók jönnek-mennek.Tavasz van. Én éppen virágot vennék a kedvesemnek, amikor megáll az idő. Minden lelassul, mint egy focimérkőzés közvetítésénél, amikor a kis R betű villog. Óriási szél kerekedik, aztán valami fülsüketítő robaj hallatszik és a dobhártyám kiszakad. Csend van.
Barátaim mily sokszor álmodoztak csendről moziban vagy csak úgy olvasás közben,de nem hiszem, hogy ilyenre gondoltak. Ez a süket csend. Az idő megáll.
Látom, ahogy az emberek szétmosódnak az aszfalton, felkenődnek a ház falára. Arra a házéra, amely alig tizedmásodperccel később semmivé lesz. Hát ennyi az élet. El kell ugranom a gyerekekért gondolná a szembelévő járókelő, ha még létezne.
A filmekből ismert színes kavalkádot várnám,de minden olyan szürke. Meg fekete és fehér. Végignézek magamon és én is beleszürkültem a betonba. Várok a zöld jelzésre a lámpánál immár az örökkévalóságig. Fejemen másféltonnás acélgerenda landol,de még látom, hogy minden beszűkül. Szélesvásznú az élet.
Ez még az élet?
2002. február
Kérdés
Sátáni erők játszanak velünk mihaszna emberekkel
Kihasználva gyengeségünk :emberi mivoltunk.
De a kérdés örök és rejtély rá az igaz válasz:
Ki volt előbb, ember vagy ördög?
2002.október
Hétköznapi történések
Kovács Béla nyugalmazott rendőrtűzoltóezredes ma is felkelt. Ágyából kikelve belelépett papucskájába és megetette a macskáját. Majd a fürdőbe indult. -Ejj, ez a fránya borosta.Megint borotválkoznom kell! S így is tett.Mivel Kovács Béla adott magára!Igy aztán a szokásos bevásárlókörútjára ma is szmokingban indult el. Azt vette mint eddig mindig : piskótát, májkrémet, hzpót és kisüstit. Mert Kovács Béla imádott WC-t takarítani : Hypóval. Közben piskótát majszolt és leöblítette pálinkával. A májkrémet a mcska kapta. De ma mintha történt volna valami. Nem mintha eddig a Kovács Bélát a szomszédjai normalisnak tartották volna, de ma mégis valahogy máslént viselkedett. Bekopogott a saját ajtaján és megvendégelte magát,majd mint aki jól végezte dolgát, egy emelettel lejjebb ment és az alatta lévő lakásban lefeküdt.Kovács Béla nyugalmazott rendőrtűzoltóezredes másnap felkelt. Ágyából kikelve belelépett a papucskájába és megetette a macskáját.Majd észrevette, elfogyott a hypo;így a szokásos bevásárlókörútjára szmokingban indult el. Mivel Kovács Béla adott magára
2001.október 17
Tébolyult elme
A hangok újra csak jönnek... Megint! Miért beszélsz hozzám? Hagyjál békén! Elegem van belőled! ... Végre csend. Mikor is kezdődött? Pár hete talán, vagy éve? Nem emlékszem már, minden úgy összefolyik. Ez nem más, mint egy sűrű ködmassza. Egy biztos: meleg volt. Talán nyár... vagy tél? Lecsaptak rám a magasból. Egyensúlyomat vesztve zuhantam féltérdre... a fejemet, eszemet fájdalom akarta szétfeszíteni, majd lassan beszélni kezdtek. Először csak hörgés, lihegés, majd szófoszlányok jutottak el hozzám. Aztán... igen! Megerőszakolták az agyamat, szétrobbantották a gondolataimat. Rámtelepedtek Ők! Összegörnyedtem a súlya alatt. Sötét, szürke nehézség vagytok! Négykézláb, a sárban kúszva értem haza. - "Kérem, figyeljenek rá..." Újból szólt valaki! Nem elég a hang, most még figyeltetnek is! Ez őrjítő! Hova menjek? Hja... haza; igen hazaértem. Zihálva, nehéz tüdővel zuhantam be a szobáma. Az összes lámpát felkapcsoltam és begyújtottam a kályhába. Nem érdekelt most, hogy Zapucselszkij asszony dupla árat kér a fűtés miatt, s az sem, ha őrültnek néz, hiszen augusztus van, 30 fok meleg, de... hogy-hogy nem esik még a hó? Reszketek. Hátamat a falnak vetve figyeltem az ajtót és ablakot, félve, hátha a hangnak gazdája is lesz, ki becsörtet szobámba, feldúl mindent, engem pedig magával visz. Elaludni nem tudtam. Minden egyes zaj, reccsenés órákkal rövidítette meg életemet. Állandó zakatolás! Nem bírom! Várjunk csak! Hiszen megöltem, emlékszem! Észrevettem, hogy ott van velem a szobában. Mikor jött be, nem tudom, de hatalmas volt! Magas, erős... és sötét! Ráugrottam aztán csend lett? Jelentés: Igor Krapacsovát a szomszédjai feljelentése alapján január harmaid hetében, a lakásán találta meg a rendőrség. Lefogyva, összekuporodva guggolt szobája sarkában és ordítozott. A szegényes külsejű szoba minden berendezési tárgya szét volt verve, köztük a legértékesebb egy XVIII. századi állóóra. A kályhába valószínűleg be akart fűteni, erről pár leégett gyufaszál tanúskodik. A kályha üres volt. Az íróasztal feldarabolva és barikádként a sarokba hordva. A beteg ordított. Most szanatóriumban gyógyulgat.
2001.október 17
Ki lesz a következő?
A lenyugvó Nap gyengéden simogatta a várost és körülölelte a fák körvonalait. A betontenger valami súlyos búskomorságot sugárzott az ég felé. Tejfehér köd ereszkedett a városra, szinte kipréselve az ember tüdejéből a levegőt. Csendesen sétáltam az elhagyott utcákon. Azért választottam ezt az időt, mert ilyenkor kevesen merészkednek az utcára. S aki mégis kilép a meleg családi otthonból, sietve elvégezve teendőjét rohan vissza a meleg, biztonságos házba. Élveztem a szabadságot. Enyém az egész járda, mit járda, utca, város ! Senki nem lökdösődik a kirakatoknál, a buszmegállókban nincs tömeg, nem kell izzadt, büdös embereket kerülgetnem. Néha szembejött egy-egy járókelő, de félénken lesütötte szemét, kalapját szemébe húzta, vagy átment az utca túloldalára. Nem értettem ezt a kispolgári viselkedést, s a harmadik eset után megvetettem őket. Kevélyen, felvetett fejjel élveztem, hogy én nem sietek sehova, s hogy van bátorságom megállni, nézelődni a boltok előtt.
Betértem kedvenc kis kocsmámba. A szokásost kértem: a legfeketébb sört jó sűrű habbal és két konyakot utána. Hosszasan időztem el a csehóban, kiolvasva az aznapi újságot. Fel sem tűnt, hogy már csak én maradtam vendég. Láttam, a kocsmáros is türelmetlenül törölgette a mahagóni színű pultot. Fizettem, és elindultam hazafelé. Lassan, kényelmesen. Jólesett “begőzölt” fejemnek a hűvös, őszi levegő. Elgondolkozva sétáltam a szűk utcákban, észre sem véve, hogy követ valaki. Gondolataimból egy éles fájdalom térített észhez. Tarkómhoz kapva éreztem, hogy valami meleg folyt végig a kezemen. Aztán szédülni kezdtem, a lábam alól kifutott a talaj. Fejem koppant a padlón, aztán csend és sötétség.
Álmot láttam, szépet. Fény, csillogás, zene! Majd csend. Magamhoz tértem; a vizes, sáros utcán fekszem, s egy gyönyörű nő hajol fölém. Fázom, de látványa enyhíti fájdalmam. Lassan emeli fel a kezét, s benne látom meg múltam, s egyben jövőm is. Egy véres kést tart benne, s kaján vigyorral újra lecsap…
2000. november 20
Halottak napja
1. Egy szám. Sorszám , helyezés , egy hónap elejét jelző szám. November 1. Egy nap . Egy nap , amelyet elhunytainknak , szeretteinknek ajánlunk , akik már nem lehetnek köztünk. Egy nap , amikor nagypapánk , nagymamánk , testvérünk , szüleink mellettünk ülnek - lélekben - a padon, fogják a kezünket , amikor átmegyünk a zebrán és nézik ahogy dolgozunk . Beszélgetünk velük , gondolunk rájuk . Egy nap , amelyet erre "találtunk" ki… Mégis a nagy rohanásban , munkában , hajtásban elfelejtkezik róla az ember, nincs ideje kimenni a temetőbe .Gyerek , suli , munka , vállalkozás, bevásárlás . Van kifogás, de néha csak hanyagság . Én is így voltam vele . Elmaradt. Akkor kaptam észbe, amikor késő este a városban a temető mellett sétáltam. A hideg éjszakában a temető úgy festett , mint egy karácsonyfa. A kerítés mellett sétálva én is megálltam egy fél percre. Csak fél percre?-kérdeznek sokan. Nem az időtartam számít, hanem az, hogy ebben a 30 másodpercben milyen érzések szaladtak át bennem. Eszembe jutott nagypapám, nagymamám akikre nem fordítottam oly sok időt amíg éltek..Csupán akkor fedezi fel az ember (rosszul és későn), hogy ki a fontos neki, ki az aki számít !
2000. november 2
Csókok csókja
Mindannyian küzdünk a szerelem hadszínterén
Azért, hogy megtapasztaljuk, magunkénak mondhassuk
a legszebb dolgot e világon
Egy szerető társat, egy kedvest
Őt akiért csillagokat hozunk le az égről
Kinek kedvéért megszámoljuk az illatos, zöld rét összes virágát
Cseppnyi figyelme a tengerből is boldoggá tesz minket.
Szomjunkat pedig csókkal oltja.
Csókkal melynél nincs édesebb, izletesebb
Csókkal ami egy színes kavalkád, orkánnyni szivárvány
Csókkal, sokkal , többel , százzal
S e csók nem más, mint a Csókok csókja.
2000.oktober 17
Kedvesem
Aranycsillogás a szemedből érkezik
Hajnalok kürtje szádbóé illan elő
S virágok hullámzása tavaszi szélben
mely langyos és símogató - ezt
hajadból olvasom le.
Nem vagy te bárki vagy akárki;
Neved, lényed nem hasonlítható
semmi evilági csodához,
hiszen Te vagy az akire vágyom:
Kedvesem!
1999.oktober 17
Adriennek
Adrienne.
E név oly csodás nekem kimondva
Mint halk madárszárny rebbenés
Mely után újra csend van,de a világ már nem ugyanaz többé.
Szebb, jobb, édesebb.
Édeseb mint kicsorduló őszibaracklé
Mely ajkadon szánkázik lefelé, s cseppje
Csillogón esve a Föld felé koppan nagyot.
Kacagásod,
Nevetésed, mint üveggolyó gördul szerteszét
S ki meghallja, jobb kedvre derül.
Szemed mint Nap
Megperzseli azt kire szerelemmel néz.
Te vagy nekem.
Te vagy nekem mint szerelmes gerle párja.
Hiányzol és e hiány összetör.
Üzennék Neked csókot tizet, százat
Mit százat, ezret hogy Tudd
Ki az aki igazán szeret.
1999.október 3
Életkép
Ülök itt a gép előtt es zenét hallgatva Rá gondolok. Rossz így egyedül. A zene sem az a megszokott. Állandó depressziót , letargiát sugároz , de nem tudom kikapcsolni. Mint valami kábítószer hatásaként elő rongybábú : csak ülök és hallgatok. Jó lenne kikapcsolni , mert érzem csak rombolja kedélyállapotom , de valami mégis visszatart…Szürke gondolatok száguldanak át az agyamon, mint egy orkánvihar: elsöpör mindent ami útjába kerül. Kietlen pusztaság, rombolás nyomai mindenhol. Majd csend. Süket csend.Kikelve testemből körbenézek: Mindenhol mozog valami...nyüzsgés , élet. Mindenki boldog. Itt egy ember kapájával kapirgálja ki a száraz földből a termést..s minden egyes szemnek úgy örül, mintha aranyat talált volna. Ott egy kislány virágot szed a mező szivárványszínű virágjaiból. Csokrot fűz belőle és közben vidáman dúdol egy dalt. Egy dalt amit talán édesanyja tanított meg neki, s akinek a virágot is viszi. Vagy az kiscica, aki anyjához dörgölve kicsit szutykos bundáját dorombol nagyokat. Idáig hallatszik. Visszanézek magamra. Ez lennék én? Ez a megkeseredett ember? Magába forduló fekete, gyászolni készülő ember. Miért kell nekem így élnem? Mi értelme a magamat marcangoló buta ideáknak? Hol mások boldogok, ott én is találok örömet.
1998.
Papirzsebkendő. Szép csomagolásban megismerkedünk a termékskálával, megvásároljuk. Vannak bejáratott, az évek folyamán megszokott márkák, amikhez ragaszkodunk. Néha fel-feltűnik egy új termék a palettán, amiről kiderül utóbb, hogy ugyanolyan mint a többi, csupán más köntös van rajta. Mégis kíváncsian mustráljuk, ízlelgetjük esztétikai szempontból. Mitől más ez? Szag, tapintás, ár alapján választunk. Hazavisszük, magunknál hordozzuk a szükséges időkben, szinte hozzánk nő.
S elkezdjük használni. Belefújjuk orrunkat, mocskos-zsíros, esetleg véres kezünket töröljük belé. Alkalomadtán asztalt tisztítunk vele vagy szükség kényszert szül esetekben még feneket vagy ki-ki mit törol vele.
Aztán a már nem is olyan puha, nem is olyan fehér és egyáltalán nem jó illatú papírdarabot eldobjuk. Jobbik esetben a megfelelő helyre: a kukába. De leginkább az utca többi papirzsebkendőjéhez hasonlóan a földön landol.
Eldobott papírzsebkendő. Az emberek ehhez a tárgyhoz hasonlítanak a legjobban a kapcsolataik tekintetében, azzal a különbséggel, hogy a zsepi nem lélegzik és nem beszél vissza.
2003.október 5.
Fájdalom
Szétszaggatva fekszem az ágyamban. A mellkasomon űr tátong. Fáj. Fáj az élet. Végtelenül rosszul érzem magam. Az az érzelmi tenger, ami elborít, ledönt a lábamról. Mindent kisöpört a fejemből és helyette torz álomképeket, emlékképeket sodort. Nem tudok megbírkózni Vele. Nem vágott meg senki, mégis több sebből vérzek. Szétfolyik minden, ami én vagyok. Próbálom önmagam építőkockáit összerakosgatni, de egyre gyengülök. Nekem senki nem mesélte, hogyha egyszer megszületek ilyen nehéz lesz élni. Túlélni. Az agyam tompa, a valamikori léleknek nevezett megfoghatatlan csoda, most széthullani látszik. Vagy csak letisztul róla mindaz a mocsok és szemét, ami mások által lett odaragasztva?
Keresem a helyem.Még mindig S egyre inkább eltévedek. A helyesnek hitt út mindig tévút. A tévút meg mindig tévút. Lehet nem is létezem igazán? Szerelem nélkül biztos nem. Vele meg...meghalok.
Fáj az érzelem.
2003.szeptember 27.
Cím nélkül
A valaha élt legnagyobb állat az ember. Mindig bízik önnön sorsában, s annak jól alakulásában. Ha küzdelemre kerül a sor, véresen védi azt, ami az övé:a vagyonát, a kedvesét, az érzelmeit, az életét. Az eredmény? Néha siker. Ilyenkor diadalittasan néz szerteszét. Enyém a világ! A vesztes? Elkullog nyalogatva sebeit. De mily ritka az egyenes derékkal, büszkén elvonuló legyőzött. Én megettem mindent! Én is küzdöttem, legyőzettem...de vállalom a vereséget is.
S lám mi a szebb, a jobb?
Sok állat miután nincs kiút, megadva magát sorsának és a táplálékláncnak: várja végzetét. Az elmúlást. Rettegve, félelemmel a tekintetében, bánatosan, de belenyugodva.
Elébe kell-e menni a bekövetkezhetőnek vagy kivárni mig ránk kerül sor?
Szeretlek
Sikoltanom kellene, elfutnom előled. Menekülnöm halálos fullánkjaid elől, de rabszolgád lettem. A lelkemet rabul ejtve bilincseltél meg. Nem látlak már jó ideje, távol vagyok Tőled, mégis mikor felszabadul elmém: az első gondolata Te vagy. Merre vagy? Mit csinálsz? Gondolsz-e rám?
De ajj, miért már megint Te? meneküljetek gondolatok, jajj késő már. Behálózta az egész testet újra a szerelem. Apró tűszúrások ezek, amik mélyről indulnak el. Eleinte nem foglalkozom vele, de ahogy sűrűsödnek a szúrások és lesz egyre erősebb a "fájdalom", annál inkább betolakszol az agytekervényeimbe. Nem tudlak feledni. Nem tudlak nem szeretni. Bár a szíved másé, az enyém a Tied örökké!
2003.szeptember 23.
Virágszálnak
Az ember csalódásaiban jön rá, hog az élet sokkal szimplább, egyszerűbb, mint azt bármikor,bárhol valaha is gondolta. S miután hibázott jön csak rá, hogy élete nagy lehetőségét szalasztotta el. A hiba emberi tulajdonság, mégis olykor-olykor egy hiba után már ítélkezünk a másik felett.
Mérhetetlen fájdalom van bennem egy hiba okán. A mindennapi tevékenységek érdektelennek tűnnek, a korábban oly nagyon várt programok elértéktelenődnek. Csak egy számít:a Boldogság és az Ő Boldogsága. Ha ez nincs meg és mi még mindig szeretünk, itt a Földön is a Pokolban érezhetjük magunkat. Mivel nincs oly tárgy, fogalom, érzés ami a Szerelmet pótolni tudná. Hosszútávon semmiképpen nincs. Lehetsz politikus, költő, sportoló, ipari bányamunkás, utcaseprő vagy akár lakatos: az érzelmek akkor is megérintenek. Mindenkit más mértékben. Engem nagyon. Jelenleg úgy érzem, hogy a jövőm semmi, ahhoz képest milyen volt a múltam Vele. A sírás környékez, a torkomban gombóc, s az egész mellkasomat egy láthatatlan "présgép" nyomja úgy össze, hogy levegőt is alig kapok. Egyre távolodok Tőle, s nem tudom láthatom-e valaha. Vajon végleg búcsúzott el tőlem, vagy a sors útjai és a szerelem zavaros tóvize kifürkészhetetlen? Nem sűrűn érez úgy az ember, hogy éppen a nagy Ő-t engedte el maga mellett. De ha igen, akkor az őrület fojtja meg a saját tehetetlenségében az egyént. Én most fuldoklom.
2003.augusztus 20.
Hiány
Üres vagyok. Nem tudom mi tölthetne fel. Olyan vagyok, mint háborúban lebombázott város. Síri csend és óriási szürke por van a lelkemben. Néhol még hallatszódik, hogy újabb falak dőlnek le ellenállás nélkül. Aztán csend. Megadta magát. Ebből a csendből "csupán" az élet hiányzik. A hang, a szín, a mosolygás, a szeretet, a boldogság. Ő.
2003.augusztus 18.
Szerelem és Kedves
Lelkemben pusztító tűzvihar tombol. Nem tudom hol, hogyan , de azt sem miért , de egyszercsak elszabadult. Vadul rohangálva bennem, s tépve szét minden gondolatomat, s apró galancsinná gyúrva minden érzésemet. Nagy erő ez, mi a történelemben is már birodalmakat tett tönkre, s embereket juttatott hatalomra. (A féltékenység nagy Úr.) Nem vágyom én sem birodalomra, sem hatalomra, csupán arra az elveszett érzésre és személyre, aki nélkül az élet csak szürke szivárvány.
2003.augusztus 14.
Töredék Virágszálnak
Valami olyan dolgot adtál nekem, amiről még nincs tudomásom, csak érzem, hogy hatalmas és súlya van. Még csak bámulom, gyönyörködök-megfürdök benne, élvezem az ízét, de csak érzem, mint megértem.
Szemedbe nézve a gondok apró gombostűnek tűnnek. Nevetéseddel oltom lelki szomjom. Ki vagyok Rád éhezve. A jellemed, szellemed, körüljárja azt a helyet, ajol éppen tartózkodsz. S mikor gyermeket játszol, mindenki megolvad. Lényed bűvkörében a legvadabb farkasok, medvék is kezesbáránnyá válnak.
Szeretlek. E szó, érzés számomra fontos. Kimondani nehéz, átérezni fenséges.
2003. augusztus 12.
Momentum
Mikor sokan vannak körülötted, s mégis egyedül vagy nézz fel az égre és láss.
Láss Menyországot. Magadnak.Az időnek nevezett fogalom tördrészed pillanatai azok, amikért élni érdemes.
2003.augusztus 11.
Magány és depresszió
Nem tudom mi jott ma rám.. olyan hirtelen és dermesztően tört rám az érzés. Egyedül vagyok, nincs Senkim. Borzasztóan éréztem magam. Hirtelen egy üres mélyre ásott lyukban éreztem magam. Egyedül..a fény is alig szűrődik le hozzám. Néma csend és semmi mozgás. Alig kaptam levegőt..a tüdőmre óriási nyomás nehezedett. Probáltam elhessegetni magamról, de csak az üres levegőbe kaszáltam szinte már tehetetlennek tűnő kezeimmel. Sirás környékezett,a torkom összeszorult. A lábam remegni kezdett. Öreg vagyok..ezt éreztem...és egyedül ebben a világban. Kivántam a Világ Végét...Aztán az érzés tovatűnt..és csendes magányomban haláli nyugalom telepedett rám..Továbbra is egyedül vagyok..de már nem érdekel.
2003.március
Netszerelem
Netszerelem.. ki mit ért alatta?Netszerelem.. egy szó. Összetett?
Netszerelem..
Sokan azért járnak a chat-re [még ha nem is ismerik be], hogy megtalálják a párjukat. Ismerkedjenek. Barátot-baratnát talaljának maguknak. És igaz az is, hogy sokan magukat adják! És kinyílnak. Ezért lesz szebb és üdébb a mésik fél. Ezért van az, hogy sokan érezzük azt: Bárcsak itt lenne a másik mellettem most és gyengéden átölelve Őt csak ülnénk és néznénk a csillagokat.
Netszerelem. Neten keresztül lényegesen könnyebb az ismerkedés, mint az életben. Nincs vészes visszutasítás, nincs megsértés, mégis az ember bárkit, bármikor megszólíthat.
DE...
A szerelem személyes varázs nélkül semmit sem ér. Legalábbis kevesebbet-szerintem. Mert mennyivel jobb látni a másik csillogó szemét vagy figyelni mosolygását, hallani kacagását mintsem leírni, hogy éppen mennyire vágyakozunk hozzá. Maradandóbb egy szerelmes levél, egy kézzel írott vers, mint egy privát ablaké, ahol beszélgetünk.
Netszerelem.Sokaig nem hittem benne, hogy van ilyen.. aztan megtapasztaltam.A volt baratnom netszerelmes lett...es csalt meg egy neten megismert palival.2 honapig beszelgettek a neten..majd az elso talalkozasuknal mar csokoloztak.Ennek sok eve.Azota is egyutt vannak.
Eppen ebbol adodoan.. mivel nem egy hus-ver ember ellen "veszitettem" a szerelem hadszinteren.. elegge rosszul ereztem magam.Es a netes ismerkedest semmire sem tartottam.Lattam, hogy 2 hetig a neten beszelgettek, majd talalkoztak 2 napra es ujbol 2 hetig csak a net.Nem egeszseges.
Aztan gondolkoztam.. maskeppen eltem kicsit.. es ugy veltem. miert ne lehetne sorsnak olyan fintora.. hogy az ember eppen egy netes beszelgetes alkalmaval ismeri meg a kedveset....igaz hogy a szemelyes talalkozas mindennel tobbet er.Mivel megismerheti egy buszon. egy uszodaban egy rendeloben vagy akar egy munkahelyen is.
De ugy velem. ha 2 ember igazan megkedveli megszereti egymast, akkor sokkal tobbet jelent a szemelyes kontaktus,mint a netes kontaktus.
Humm nem volt eleje nem volt vege..bocsi erte
Netszerelem.
2003.január
Robbanás
Állok a járdán a zöld jelzésre várva. Az utcán sűrű emberforgatag rohan útjára, autók jönnek-mennek.Tavasz van. Én éppen virágot vennék a kedvesemnek, amikor megáll az idő. Minden lelassul, mint egy focimérkőzés közvetítésénél, amikor a kis R betű villog. Óriási szél kerekedik, aztán valami fülsüketítő robaj hallatszik és a dobhártyám kiszakad. Csend van.
Barátaim mily sokszor álmodoztak csendről moziban vagy csak úgy olvasás közben,de nem hiszem, hogy ilyenre gondoltak. Ez a süket csend. Az idő megáll.
Látom, ahogy az emberek szétmosódnak az aszfalton, felkenődnek a ház falára. Arra a házéra, amely alig tizedmásodperccel később semmivé lesz. Hát ennyi az élet. El kell ugranom a gyerekekért gondolná a szembelévő járókelő, ha még létezne.
A filmekből ismert színes kavalkádot várnám,de minden olyan szürke. Meg fekete és fehér. Végignézek magamon és én is beleszürkültem a betonba. Várok a zöld jelzésre a lámpánál immár az örökkévalóságig. Fejemen másféltonnás acélgerenda landol,de még látom, hogy minden beszűkül. Szélesvásznú az élet.
Ez még az élet?
2002. február
Kérdés
Sátáni erők játszanak velünk mihaszna emberekkel
Kihasználva gyengeségünk :emberi mivoltunk.
De a kérdés örök és rejtély rá az igaz válasz:
Ki volt előbb, ember vagy ördög?
2002.október
Hétköznapi történések
Kovács Béla nyugalmazott rendőrtűzoltóezredes ma is felkelt. Ágyából kikelve belelépett papucskájába és megetette a macskáját. Majd a fürdőbe indult. -Ejj, ez a fránya borosta.Megint borotválkoznom kell! S így is tett.Mivel Kovács Béla adott magára!Igy aztán a szokásos bevásárlókörútjára ma is szmokingban indult el. Azt vette mint eddig mindig : piskótát, májkrémet, hzpót és kisüstit. Mert Kovács Béla imádott WC-t takarítani : Hypóval. Közben piskótát majszolt és leöblítette pálinkával. A májkrémet a mcska kapta. De ma mintha történt volna valami. Nem mintha eddig a Kovács Bélát a szomszédjai normalisnak tartották volna, de ma mégis valahogy máslént viselkedett. Bekopogott a saját ajtaján és megvendégelte magát,majd mint aki jól végezte dolgát, egy emelettel lejjebb ment és az alatta lévő lakásban lefeküdt.Kovács Béla nyugalmazott rendőrtűzoltóezredes másnap felkelt. Ágyából kikelve belelépett a papucskájába és megetette a macskáját.Majd észrevette, elfogyott a hypo;így a szokásos bevásárlókörútjára szmokingban indult el. Mivel Kovács Béla adott magára
2001.október 17
Tébolyult elme
A hangok újra csak jönnek... Megint! Miért beszélsz hozzám? Hagyjál békén! Elegem van belőled! ... Végre csend. Mikor is kezdődött? Pár hete talán, vagy éve? Nem emlékszem már, minden úgy összefolyik. Ez nem más, mint egy sűrű ködmassza. Egy biztos: meleg volt. Talán nyár... vagy tél? Lecsaptak rám a magasból. Egyensúlyomat vesztve zuhantam féltérdre... a fejemet, eszemet fájdalom akarta szétfeszíteni, majd lassan beszélni kezdtek. Először csak hörgés, lihegés, majd szófoszlányok jutottak el hozzám. Aztán... igen! Megerőszakolták az agyamat, szétrobbantották a gondolataimat. Rámtelepedtek Ők! Összegörnyedtem a súlya alatt. Sötét, szürke nehézség vagytok! Négykézláb, a sárban kúszva értem haza. - "Kérem, figyeljenek rá..." Újból szólt valaki! Nem elég a hang, most még figyeltetnek is! Ez őrjítő! Hova menjek? Hja... haza; igen hazaértem. Zihálva, nehéz tüdővel zuhantam be a szobáma. Az összes lámpát felkapcsoltam és begyújtottam a kályhába. Nem érdekelt most, hogy Zapucselszkij asszony dupla árat kér a fűtés miatt, s az sem, ha őrültnek néz, hiszen augusztus van, 30 fok meleg, de... hogy-hogy nem esik még a hó? Reszketek. Hátamat a falnak vetve figyeltem az ajtót és ablakot, félve, hátha a hangnak gazdája is lesz, ki becsörtet szobámba, feldúl mindent, engem pedig magával visz. Elaludni nem tudtam. Minden egyes zaj, reccsenés órákkal rövidítette meg életemet. Állandó zakatolás! Nem bírom! Várjunk csak! Hiszen megöltem, emlékszem! Észrevettem, hogy ott van velem a szobában. Mikor jött be, nem tudom, de hatalmas volt! Magas, erős... és sötét! Ráugrottam aztán csend lett? Jelentés: Igor Krapacsovát a szomszédjai feljelentése alapján január harmaid hetében, a lakásán találta meg a rendőrség. Lefogyva, összekuporodva guggolt szobája sarkában és ordítozott. A szegényes külsejű szoba minden berendezési tárgya szét volt verve, köztük a legértékesebb egy XVIII. századi állóóra. A kályhába valószínűleg be akart fűteni, erről pár leégett gyufaszál tanúskodik. A kályha üres volt. Az íróasztal feldarabolva és barikádként a sarokba hordva. A beteg ordított. Most szanatóriumban gyógyulgat.
2001.október 17
Ki lesz a következő?
A lenyugvó Nap gyengéden simogatta a várost és körülölelte a fák körvonalait. A betontenger valami súlyos búskomorságot sugárzott az ég felé. Tejfehér köd ereszkedett a városra, szinte kipréselve az ember tüdejéből a levegőt. Csendesen sétáltam az elhagyott utcákon. Azért választottam ezt az időt, mert ilyenkor kevesen merészkednek az utcára. S aki mégis kilép a meleg családi otthonból, sietve elvégezve teendőjét rohan vissza a meleg, biztonságos házba. Élveztem a szabadságot. Enyém az egész járda, mit járda, utca, város ! Senki nem lökdösődik a kirakatoknál, a buszmegállókban nincs tömeg, nem kell izzadt, büdös embereket kerülgetnem. Néha szembejött egy-egy járókelő, de félénken lesütötte szemét, kalapját szemébe húzta, vagy átment az utca túloldalára. Nem értettem ezt a kispolgári viselkedést, s a harmadik eset után megvetettem őket. Kevélyen, felvetett fejjel élveztem, hogy én nem sietek sehova, s hogy van bátorságom megállni, nézelődni a boltok előtt.
Betértem kedvenc kis kocsmámba. A szokásost kértem: a legfeketébb sört jó sűrű habbal és két konyakot utána. Hosszasan időztem el a csehóban, kiolvasva az aznapi újságot. Fel sem tűnt, hogy már csak én maradtam vendég. Láttam, a kocsmáros is türelmetlenül törölgette a mahagóni színű pultot. Fizettem, és elindultam hazafelé. Lassan, kényelmesen. Jólesett “begőzölt” fejemnek a hűvös, őszi levegő. Elgondolkozva sétáltam a szűk utcákban, észre sem véve, hogy követ valaki. Gondolataimból egy éles fájdalom térített észhez. Tarkómhoz kapva éreztem, hogy valami meleg folyt végig a kezemen. Aztán szédülni kezdtem, a lábam alól kifutott a talaj. Fejem koppant a padlón, aztán csend és sötétség.
Álmot láttam, szépet. Fény, csillogás, zene! Majd csend. Magamhoz tértem; a vizes, sáros utcán fekszem, s egy gyönyörű nő hajol fölém. Fázom, de látványa enyhíti fájdalmam. Lassan emeli fel a kezét, s benne látom meg múltam, s egyben jövőm is. Egy véres kést tart benne, s kaján vigyorral újra lecsap…
2000. november 20
Halottak napja
1. Egy szám. Sorszám , helyezés , egy hónap elejét jelző szám. November 1. Egy nap . Egy nap , amelyet elhunytainknak , szeretteinknek ajánlunk , akik már nem lehetnek köztünk. Egy nap , amikor nagypapánk , nagymamánk , testvérünk , szüleink mellettünk ülnek - lélekben - a padon, fogják a kezünket , amikor átmegyünk a zebrán és nézik ahogy dolgozunk . Beszélgetünk velük , gondolunk rájuk . Egy nap , amelyet erre "találtunk" ki… Mégis a nagy rohanásban , munkában , hajtásban elfelejtkezik róla az ember, nincs ideje kimenni a temetőbe .Gyerek , suli , munka , vállalkozás, bevásárlás . Van kifogás, de néha csak hanyagság . Én is így voltam vele . Elmaradt. Akkor kaptam észbe, amikor késő este a városban a temető mellett sétáltam. A hideg éjszakában a temető úgy festett , mint egy karácsonyfa. A kerítés mellett sétálva én is megálltam egy fél percre. Csak fél percre?-kérdeznek sokan. Nem az időtartam számít, hanem az, hogy ebben a 30 másodpercben milyen érzések szaladtak át bennem. Eszembe jutott nagypapám, nagymamám akikre nem fordítottam oly sok időt amíg éltek..Csupán akkor fedezi fel az ember (rosszul és későn), hogy ki a fontos neki, ki az aki számít !
2000. november 2
Csókok csókja
Mindannyian küzdünk a szerelem hadszínterén
Azért, hogy megtapasztaljuk, magunkénak mondhassuk
a legszebb dolgot e világon
Egy szerető társat, egy kedvest
Őt akiért csillagokat hozunk le az égről
Kinek kedvéért megszámoljuk az illatos, zöld rét összes virágát
Cseppnyi figyelme a tengerből is boldoggá tesz minket.
Szomjunkat pedig csókkal oltja.
Csókkal melynél nincs édesebb, izletesebb
Csókkal ami egy színes kavalkád, orkánnyni szivárvány
Csókkal, sokkal , többel , százzal
S e csók nem más, mint a Csókok csókja.
2000.oktober 17
Kedvesem
Aranycsillogás a szemedből érkezik
Hajnalok kürtje szádbóé illan elő
S virágok hullámzása tavaszi szélben
mely langyos és símogató - ezt
hajadból olvasom le.
Nem vagy te bárki vagy akárki;
Neved, lényed nem hasonlítható
semmi evilági csodához,
hiszen Te vagy az akire vágyom:
Kedvesem!
1999.oktober 17
Adriennek
Adrienne.
E név oly csodás nekem kimondva
Mint halk madárszárny rebbenés
Mely után újra csend van,de a világ már nem ugyanaz többé.
Szebb, jobb, édesebb.
Édeseb mint kicsorduló őszibaracklé
Mely ajkadon szánkázik lefelé, s cseppje
Csillogón esve a Föld felé koppan nagyot.
Kacagásod,
Nevetésed, mint üveggolyó gördul szerteszét
S ki meghallja, jobb kedvre derül.
Szemed mint Nap
Megperzseli azt kire szerelemmel néz.
Te vagy nekem.
Te vagy nekem mint szerelmes gerle párja.
Hiányzol és e hiány összetör.
Üzennék Neked csókot tizet, százat
Mit százat, ezret hogy Tudd
Ki az aki igazán szeret.
1999.október 3
Életkép
Ülök itt a gép előtt es zenét hallgatva Rá gondolok. Rossz így egyedül. A zene sem az a megszokott. Állandó depressziót , letargiát sugároz , de nem tudom kikapcsolni. Mint valami kábítószer hatásaként elő rongybábú : csak ülök és hallgatok. Jó lenne kikapcsolni , mert érzem csak rombolja kedélyállapotom , de valami mégis visszatart…Szürke gondolatok száguldanak át az agyamon, mint egy orkánvihar: elsöpör mindent ami útjába kerül. Kietlen pusztaság, rombolás nyomai mindenhol. Majd csend. Süket csend.Kikelve testemből körbenézek: Mindenhol mozog valami...nyüzsgés , élet. Mindenki boldog. Itt egy ember kapájával kapirgálja ki a száraz földből a termést..s minden egyes szemnek úgy örül, mintha aranyat talált volna. Ott egy kislány virágot szed a mező szivárványszínű virágjaiból. Csokrot fűz belőle és közben vidáman dúdol egy dalt. Egy dalt amit talán édesanyja tanított meg neki, s akinek a virágot is viszi. Vagy az kiscica, aki anyjához dörgölve kicsit szutykos bundáját dorombol nagyokat. Idáig hallatszik. Visszanézek magamra. Ez lennék én? Ez a megkeseredett ember? Magába forduló fekete, gyászolni készülő ember. Miért kell nekem így élnem? Mi értelme a magamat marcangoló buta ideáknak? Hol mások boldogok, ott én is találok örömet.
1998.
